Fehérke

És akkor előbújt a Miaszösz Füzény cica…. fáradt volt még és álmos mert tegnap született meg az édes kis cicája. Ásított egy nagyot, óvatosan megnyalogatta magát, halkan nyújtózkodott egyet, nehogy felébressze kicsikéjét.

Hideg téli nap volt, a közelben lakó állatbarátok már mind beljebb húzódtak az időjárás elől. Moci süni egy bokor alatt pihengetett, Kalamajka róka pedig egy odúban találta meg téli szállodáját.

A nagy hírre azonban, hogy egy újabb kis lakóval bővült az állatsereg ők is előbújtak, izgalmas kíváncsisággal rohantak a cica-lak elé:

– mi történt, tényleg megszületett? Hogy hívják? Láthatjuk? Mekkora? Mit csinál? Cica-forma? Hova bújt? Mi lett vele? Csak nem vissza bújt?

Füzény cica büszkén válaszolt:

– Megszületett. Mostanában szeretnénk neki nevet adni, lehet, hogy ti is tudtok segíteni. Nagyon kicsi kiscica. Amikor nem alszik akkor eszik. Amikor nem eszik akkor alszik. Még nem lehet vele játszani. Erősödnie kell. Mire véget ér a tél már itt fog virgonckodni veletek!

Az érdeklődő barátok ettől még kíváncsibbak lettek:

– Látni szeretnénk! Hadd nézzük meg! Holnap eljövünk cica-látogatóba.

Így is tették. Másnap reggel találkoztak az erdei tisztáson. Játszani is szerettek volna de inkább elindultak, hogy minél hamarabb láthassák a legkisebb barátjukat. Útközben a tél is melléjük szegődött hópihének öltözve, mintha ő is találkozni szeretne a csöppnyi jövevénnyel. Szép lassan pilinkélni kezdett a hó! Mire a vendégházhoz érkeztek már akkora hó lett, hogy bármennyire is szerették volna látni a kis cicát azért a hógolyózás iránti vágyuk erősebb volt és a ház előtt hatalmas hógolyó csatát szerveztek. Röpültek a puha hófehér hógolyók visszhangos kacagások közepette. Csak mikor elfáradtak akkor vették észre, hogy Füzény cica mosolyogva várja őket az ajtóban.

– Bocsánat Füzény cica, már egy ideje megérkeztünk, de olyan szép nagy hó volt itt a ház előtt, hogy játszani támadt kedvünk. Kiscica-látogatóba jöttünk, bemehetünk? – kérdezte a két jó barát.

Füzény cica megbocsátón így felelt:

– Itt van a kis csemetém, kihoztam nektek, hogy üdvözöljön benneteket.

A vendégek nézték, nézték hol lehet a kiscica, de a küszöb előtt a hófehér havon és hógolyó maradványokon kívül semmit sem láttak.

– Minden bizonnyal a kiscicád megszökött! – figyelmeztette Moci Süni a mosolygó édesanyát.

Füzény cica már majdnem elnevette magát, de próbált komolyan válaszolni:

– Olyan kicsi még hogy nem tudott volna messzire menni. Nem, nem szökött meg a kiscicám.

– Akkor biztosan bement a melegbe. – vágta rá a mindent tudó róka.

– Az sem lehetséges, hiszen még nem tud járni. – felelte a csöppet sem aggódó anya-cica.

Nem értették a látogatók. Kint nincs a kis cicuska, bent sincs, egerészni sem mehetett…

– Jaj – néztek össze egyszerre!

– Kutyangó a kutya! Csakis ő lehetett! A kutyák nem annyira szeretik a macskákat. És ez a szegény picinyke kiscica semmiről sem tehet… Biztos elkapta az az ugató négylábú!

– Lehetetlen – mondta az éppen hazaérő Cica papa. Errefelé csak jóindulatú kutyák kutyagolnak. A mi kiscicánkat senki nem vitte el.

A hideg nem sokat segített a gondolkodásban, a hó erősebben és szaporábban hullott. A helyzet egyre reménytelenebbé vált. Szülők vannak, cicakölyök nincs. Hogy lehet ez? Már-már komolyabban kezdtek aggódni amikor Füzény cica megszólalt.

– Gyertek drágáim, kezd nagyon hideg lenni, tegyük el innen az útból a hógolyókat és fáradjatok beljebb, amíg megmelegedtek kitaláljuk hol is lehet a mi kis csemeténk.

Fáradtan, kókadtan arrébb pakolgatták a kis hógolyókat az erdőlakók. Némelyik hógolyón ezüst csillagként ragyogott egy-egy hópehely. Csodaszép látvány volt.

Ahogy nézték a különböző méretű hideg gömböket érdekes dologra lettek figyelmesek. Az egyik hógolyó – maguk sem értették hogyan – de megmozdult. És még egyszer! Káprázik a szemük? A hógolyók nem szoktak fészkelődni! És újra és újra, mindig ugyanaz a hófehér golyócska moccant meg.

– Nahát, csak ezt az egyet fújja a szél? – kérdezte Moci süni.

Abban a pillanatban a szemük előtt a hógolyónak hitt gombolyag kigömbölyödött.

Nagyon lassan kis talpacskák feketélltek a hóban és egy pici rózsaszín ásító szájacska tűnt elő. Az apróka szemek kinyíltak és ahogy megpillantották az ámuló állatkákat azonnal mosolyogni kezdtek. Kicsi hófehér kiscicává változott a hógolyónak hitt fehér csoda.

– Miaszösz! Hát itt van? Ő az? Ez a drága kis fehér cicuska! Kiáltott fel Kalamajka róka! A színe miatt nem tudtuk megkülönböztetni a fehér hógolyóktól.

Mi lenne, ha Fehérkének neveznénk el?

– Nagyszerű ötlet – válaszolták boldogan a cicaszülők.- Jobb nevet magunk sem találhattunk volna!

Ölükbe vették Fehérkét majd betessékelték a vendégeket a jó meleg házikójukba, nehogy megfázzanak odakint. Ettől a naptól fogva nem csak a cica család bővült egy taggal, hanem az erdő kis lakói is gyarapodtak egy baráttal.